Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

PÁLYA RAJZ

magdika.jpg

Borombovits Magdolna vagyok, 1962 születtem Budapesten.

Két gyönyörű szőke hercegem van, ikrek, Christopher és Richard 23 évesek.

A pályámat Ausztráliában kezdtem. Gömbvillám csapott belém és a születés napi kívánságom az volt, hogy profi módon meg akarok tanulni festeni.

Egy hét múlva Johanna Miles magán iskolájának növendéke voltam, tanárnőm az impressziónista stílust követte.

Két év után Johan Lawry iskolája  a következő állomás, széles skálájával a stílusoknak.

Párhuzamosan Peter Foster-től akt rajzolást tanultam. Mindegyik tanárom nagy hatással volt rám, és azt, hogy az olaj médium a legközelebb áll hozzám, nekik köszönhető.

Ezen nagyszerű művészek biztatására jelentkeztem a Swinburne University of Art modern művészetek szakára ahol fő tantárgyam festészet volt, Constanze Zikos irányításával. Másfél évet tudtam járni az egyetemre, mert 2000-ben családi okok miatt haza kellett költöznöm.

Itthon 2011-ben alapítottam az Ausztrál iskoláim mintájára a saját magán iskolámat a Velencei tónál, ahol lakom, de Budapesten is tanítok először a Benczúr műteremben és most a Hegyvidéki Kulturális Szalonban a XII. kerületben.

Jelenleg a Metropolitan egyetem végzős hallgatója vagyok. Azon kívül, hogy ez fent volt a bakancs listámon, úgy éreztem, hogy szükségem van egy vérátömlesztésre, hogy a tanítástól elszakadva megőrizzem és fejlesszem a saját művészetemet.

A szakdolgozatomat és diploma munkámat a szürrealizmus a mai napjainkig témából írom,és ez lesz a festményem is. Hivatkozva az amerikai Low Bra irányzatára és hazánkban alkotó művészekre mint Gulácsy Lajos.

Magyarországon több mint 30 kiállításom volt. Budapest, Győr, Velence tavi Galéria Agárd (Önálló) Székesfehérvár (Önálló), Vereb, Seregélyes, Gárdony, Érd, Zichyújfalu, Szentendre, Pázmánd.

A "FEHÉRVÁRI 17-esek" Művésztelep alkotói tagja vagyok.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Ambercothf - learn more here 419 mg

DianaPifs my company idjwlz

Jamesmeddy - hop over to this website 54 mg

why not look here linked here special info

Jamesmeddy - sales 381 mg

additional info purchase nginx healing

Everettcot - find more 124 mg

read more... decease nginx diagnosis

Jamesmeddy - my company 217 mg

internet navigate to this website click here for info

Everettcot - web 299 mg

home page view useful content

Jamesmeddy - hop over to here 202 mg

check over here blog here check my blog

Everettcot - over here 91 mg

i thought about this browse around this website click here to find out more

Jamesmeddy - safe online pharmacies 27 mg

go to these guys online pharmacy with doctor consultation home

Everettcot - kaiser online pharmacy 263 mg

read more important source click this link now

Jamesmeddy - pharmacy online viagra 48 mg

more bonuses navigate here mexican online pharmacies

Everettcot - click to read more 409 mg

look at these guys canadian online pharmacy reviews go right here

Jamesmeddy - click site 347 mg

cigna online pharmacy canadian pharmacy online cialis article source

Jamesmeddy - canada pharmacy online reviews 429 mg

learn this here now click for more info legitimate online pharmacies

Everettcot - view it now 333 mg

online pharmacy degree great site visit our website

Jamesmeddy - website 448 mg

cialis online pharmacy additional resources nurse

Everettcot - official site 473 mg

non prescription online pharmacy reviews viagra online pharmacy more

Everettcot - help 209 mg

ampoule this content recommended site

Jamesmeddy - click for source 480 mg

link this news online pharmacy tech programs our website

Jamesmeddy - online pet pharmacy 493 mg

check troche medicine