Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

PÁLYA RAJZ

magdika.jpg

Borombovits Magdolna vagyok, 1962 születtem Budapesten.

Két gyönyörű szőke hercegem van, ikrek, Christopher és Richard 23 évesek.

A pályámat Ausztráliában kezdtem. Gömbvillám csapott belém és a születés napi kívánságom az volt, hogy profi módon meg akarok tanulni festeni.

Egy hét múlva Johanna Miles magán iskolájának növendéke voltam, tanárnőm az impressziónista stílust követte.

Két év után Johan Lawry iskolája  a következő állomás, széles skálájával a stílusoknak.

Párhuzamosan Peter Foster-től akt rajzolást tanultam. Mindegyik tanárom nagy hatással volt rám, és azt, hogy az olaj médium a legközelebb áll hozzám, nekik köszönhető.

Ezen nagyszerű művészek biztatására jelentkeztem a Swinburne University of Art modern művészetek szakára ahol fő tantárgyam festészet volt, Constanze Zikos irányításával. Másfél évet tudtam járni az egyetemre, mert 2000-ben családi okok miatt haza kellett költöznöm.

Itthon 2011-ben alapítottam az Ausztrál iskoláim mintájára a saját magán iskolámat a Velencei tónál, ahol lakom, de Budapesten is tanítok először a Benczúr műteremben és most a Hegyvidéki Kulturális Szalonban a XII. kerületben.

Jelenleg a Metropolitan egyetem végzős hallgatója vagyok. Azon kívül, hogy ez fent volt a bakancs listámon, úgy éreztem, hogy szükségem van egy vérátömlesztésre, hogy a tanítástól elszakadva megőrizzem és fejlesszem a saját művészetemet.

A szakdolgozatomat és diploma munkámat a szürrealizmus a mai napjainkig témából írom,és ez lesz a festményem is. Hivatkozva az amerikai Low Bra irányzatára és hazánkban alkotó művészekre mint Gulácsy Lajos.

Magyarországon több mint 30 kiállításom volt. Budapest, Győr, Velence tavi Galéria Agárd (Önálló) Székesfehérvár (Önálló), Vereb, Seregélyes, Gárdony, Érd, Zichyújfalu, Szentendre, Pázmánd.

A "FEHÉRVÁRI 17-esek" Művésztelep alkotói tagja vagyok.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Everettcot - official site 473 mg

non prescription online pharmacy reviews viagra online pharmacy more

Everettcot - help 209 mg

ampoule this content recommended site

Jamesmeddy - click for source 480 mg

link this news online pharmacy tech programs our website

Jamesmeddy - online pet pharmacy 493 mg

check troche medicine

Everettcot - online mexican pharmacy 197 mg

view publisher site va pharmacy online treat

Jamesmeddy - visit website 364 mg

walgreens pharmacy online try this web-site order

Everettcot - reference 361 mg

online vet pharmacy get url site web

Cindyvutrugs - Ethical Locality kap

discount cialis lipitor online cialis 20mg

JesseHef - her response 387 mg

visit source click this

BernieJemia - link 182 mg

hospital click here if you're not redirected visit

JesseHef - check that 29 mg

find here special info see post

BernieJemia - my latest blog post 462 mg

read this learn the facts here now see it here

JesseHef - ambulance 49 mg

continue discover this info here visit here

JesseHef - click this link now 447 mg

medical go to this website clinic

BernieJemia - full article 306 mg

levitra try this out hospital

JesseHef - special info 256 mg

his comment is here hop over to here our website

BernieJemia - see this 390 mg

visit this page drugstore click for info

JesseHef - webseite 90 mg

tadora additional resources find out

BernieJemia - hop over to here 184 mg

source my site illness

JesseHef - reddit online pharmacy 482 mg

pharmacy tech school online online pharmacy in canada canadian pharmacy reviews